2010. július 23.

Információk, felhívások

Közérdekű információk!

Aktuális felhívások, hirdetmények, közlemények!

 


A Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több rendbeli csalás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat két sárbogárdi lakos ellen, akik 2010 júliusában Tolna megye különböző településein több idős személyt feltehetően "hölgyet" károsított meg oly módon, hogy számukra telefonon keresztül bemutatkozva valamely kórházra, illetve egészségügyi intézményre hivatkozva, adománygyűjtés, gyógyszertámogatás visszatérítés címén, különfékle összegű pénzeket csaltak ki, melynek átvételéről a személyes találkozás folyamán egy nyugtát adtak át a sértettnek. A sértetteket feltehetően az egyik elkövető férfi kereste fel, társa addig a faluban várakozott. A férfi egy fehér színű Suzuki Swift Sedan gépkocsival közlekedett. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akiket az elmúlt időszakban hasonló módszerrel károsítottak meg. A károsult személyek a 74/550?950-es telefonszám 6420 mellékén vagy a 107 vagy a 112-es segélyhívó számon tehetik meg a bejelentést.


A Gemenc Volán Zrt. értesíti az Utazóközönséget hogy

  • a 4-es számú helyi járat 2010. július 01-től - 2010. augusztus 31-ig terjedő időszakban is érinti az Ipari parkot.
  • az alábbi távolsági járatokon 2010. július 18-tól menetrend változások léptek életbe:
  1. 1121 Budapest - Dunaújváros - Tolna - Szekszárd vonalon az alábbi járatok Paks, cukrászda megállóhelyen nem állnak meg: 735 sz. járat, 740 sz. járat, 750 sz. járat, 909 sz. járat
  2. 1125 Budapest - Dunaújváros - Szekszárd vonalon az alábbi járatok Paks, cukrászda megállóhelyen nem állnak meg: 901 sz. járat, 903 sz. járat, 905 sz. járat, 933 sz. járat, 902 sz. járat, 904 sz. járat, 906 sz. járat, 932 sz. járat
  3. 1134 Budapest - Dunaújváros - Szekszárd - Pécs - Harkány útvonalon is további változások léptek életbe, melyek érintik a 203-as, 207-es, 202-es, 204-es sz. járatot.

Bővebb tájékoztatás a 74/505-020 telefonszámon, valamint a www.gemencvolan.hu

 


A Paksi Rendőrkapitányság felhívása:

Nyaraláskor is figyeljenek értékeikre!
Többszázezer forintos kamerákat, ékszereket, útleveleket, pénzt hagynak őrizetlenül autóban, amit gondosan bezárnak ugyan, de az ablakot résnyire nyitva hagyják, víz és medence partján hanyagul egy törölközőt dobva rá.
Ha Önök szabadságon vannak, az nem jelenti azt, hogy a tolvajok is szabadságra mentek!

 


Új kormányrendelet szerint a járművek tulajdonjogában bekövetkezett változások bejelentésének rendje módosult. E szerint: az eladó az adásvételi szerződés megkötésének napjától számított öt munkanapon belül köteles bejelenteni az okmányirodában a változást az adásvételi szerződés bemutatásával. A vevő számára továbbra is tizenöt nap, a bejelentési határidő.

2010. július 1-jétől az okmányirodák a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő új típusú adásvételi szerződést fogadhatják el a tulajdonjog változás bejelentésére.

 


 

Tájékoztató az új hatósági igazolványok - utazási kedvezmény igénybevételéhez.

 


HIRDETMÉNY - környezetvédelmi hatósági eljárások megindulásáról

  1. Az ügy tárgya: A TEERAG-ASDAG Kft. által épített Paks, Dózsa György út Tancsics Mihály utca és Kereszt utca közötti szakasz kivitelezésének zajkibocsátási határérték megállapítása.

  2. Az ügy tárgya: Az EUROSCHOW Kft. által rendezett Paks, Gesztenyés u. 2. szám alatti sporttelepen tartandó Paksi Atomerőmű Villamos nap zajkibocsátási határértékének megállapítása.

 


Az E-on értesíti a tisztelt ügyfeleit, hogy az alábbi időpontokban és helyeken áramszünet lesz, mivel folyamatos korszerűsítést hajtanak végre hálózatukon. A tervezett beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése.

A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében:

  • 2010. július 24-én 08.00 órától várhatóan 16.00 óráig - Paks: Keskeny u. 1-31., 2-36., Dózsa u. 29. sz., 37-47., CIB Bank, Társasház (OTP mellett Dózsa u. 33.), Híd u., ÁFÉSZ, Söni bt., Robix, Bahama, volt DÉDÁSZ épület, Budapest Bank, Rosthy u. lakások területén

A szolgáltató az átmeneti szüneteltetés miatt kéri a fogyasztók szíves megértését.
A tervezett üzemszünetekről internetes oldalukon is lehet tájékozódni. WWWW.eon-hungaria.com.

A balesetek megelőzése érdekében felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy amennyiben ha valaki áramfejlesztőt használ, akkor áramszolgáltatói engedély nélkül az agregátort a belső hálózatra kötni - még a közcélú hálózatról leválasztott módon is - szigorúan tilos!


A Tolnai Megyei Igazságügyi Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az általános ügyfélfogadás Szekszárdon, Augusz I. u. 9-11. szám alatt, minden hétfőn 09.00-13.00 óráig, minden szerdán 13.00-18.00 óráig és minden csütörtökön 08.30-12.00 óráig tart, valamint a területi ügyfélfogadás Pakson Dózsa György utca 51-53. II. emelet 210 iroda, 2010. harmadik negyedévében az alábbiak szerint alakul:


Jogi Segítségnyújtó Szolgálat

  • július 13-án és 27-én kedd 09.00 - 13.00 óráig
  • augusztus 10-én és 24-én kedd 09.00 - 13.00 óráig
  • szeptember 07-én és 21-én kedd 09.00 - 13.00 óráig.

További információ: 74/529-288 telefonszámon.

 


ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI törvény és az Alapítvány alapító okirata rendelkezései alapján nyilvánosságra hozza a 2009 évi éves beszámoló mérlegét.

A mérleg ide kattintva megtekinthető.

 




Várja a jelzéseket a Hulladék Kommandó

Több intézmény és szervezet összefogásával 2008 őszén alakult meg Paks város közigazgatási területén a HULLADÉK KOMMANDÓ, melynek célja, hogy lakossági összefogással feltérképezze és felszámolja azokat a helyeket, ahol oda nem illő hulladékot helyeztek el helytelenül, közérdeket sértve, vagy törvénytelenséget elkövetve, illetéktelenek.

A szemét mindnyájunk szemét bántja. Nem érezzük magunkat jól, fölháborítónak tartjuk, ha közvetlen környezetünkben illegális lerakót tapasztalunk. Kérjük jelzésével segítse a HULLADÉK KOMMANDÓ munkáját.

Írásban az ÖKO Munkacsoport Alapítvány címére Pakson a Tolnai út 10. sz alá vagy az okoalapitvany@gmail.com e-mail címre küdhetik el észrevételeiket, telefonon pedig a 06-30/4389-561 számon várják a jelzéseket.


 

Paksi kistérségben, illetve Paks városában ipari tevékenységet és kereskedelmi tevékenységet folytatók aktuális listája:

 

Paksi kistérség ipari tevékenységet folytató telepei

Paks Város jegyzőjénél nyilvántartásba vett kereskedelmi tevékenységek



A DC Dunakom Kft. az alábbi időpontokban házhoz menő elektronikai hulladékgyűjtést tart (minden hónap második szerdáján):

  • 2010. február 10.
  • 2010. március 10.
  • 2010. április 14.
  • 2010. május 12.
  • 2010. június 09.
  • 2010. július 14.
  • 2010. augusztus 11.
  • 2010. szeptember 08.
  • 2010. október 13.
  • 2010. november 10.
  • 2010. december 08.

Elektromos hulladékát ingyen elszállítjuk!

A háztartásban feleslegessé váló vagy selejt elektromos berendezésekért minden hónap második szerdáján, ingyen házhoz megyünk! Így Ön időt takaríthat meg, hiszen elektromos hulladékával, ezentúl még a hulladékudvarig sem kell elmennie.

Önnek csak annyit kell tennie, hogy ügyfélszolgálatunkon munkaidőben (75/310-411) előre bejelenti nevét címét, az elszállítandó hulladék fajtáját, és a megadott időpontban a ház elé kihelyezi hulladékát.

Minden olyan elektromos berendezés, amely az Ön számára feleslegessé vált, tönkrement és szeretne már végre megszabadulni tőle, elszállítjuk. Ilyenek pl.: TV, mosógép, hajszárító, számítógép, monitor, porszívó, hűtőgép, barkácsgép, tűzhely, mikrohullámú sütő, hajszárító, régi leselejtezett készülékek, telefon, lámpatestek, CD lejátszó, kamera, fényképezőgép, falióra, írógép, nyomtató, fax, klaviatúra, rádió, centrifuga, vasaló, konyhai robotgép, kávéfőző, fénymásoló, stb...

Figyelem! Veszélyes hulladékot, lom- és építési hulladékot nem szállítunk el!



Az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye

Szolgáltatási területünkön több alkalommal is előfordult, hogy közműépítés, javítás vagy közterület karbantartása során földmunkavégzés közben az üzemelő gázelosztó vezetékünket megrongálták.

A rongálások megelőzése érdekében felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gázvezeték közelében csak szakfelügyelet mellett végezhetők az előbb felsorolt munkálatok hálózat nyilvántartási részlegünknél történt közműegyeztetés után, melyet az érintettek a Szekszárd, Keselyűsi utca 2. szám alatti telephelyünkön tehetnek meg kedden és csütörtökön 08.00-12.00 óráig.

Köszönettel:

Somodi Gábor - hálózati régióközpont vezető
Paál Tibor - regionális koord. területi referens


Általános Tájékoztató a kisállat hulladékgyűjtő és átmeneti tárolóról.
Üzemeltető: DC Dunakom Kft. (7030 Paks, Kölesdi út 46.)
Ügyfélszolgálat: 75/310-411 szeméttelep: 75/702-036
Begyűjtési körzet: Bikács, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Nagydorog, Németkér, Paks, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlőrinc települések és közigazgatási területük.
A tároló csak 50 kg alatti, nem kérődző, elhullott kistestű állatot fogadja!
A tárolót csak a lakosság veheti igénybe, közület és vállalkozások állati hulladékát nem tudják fogadni! A lakosnak saját beszállítás esetén lakcímkártyával kell igazolnia, hogy jogosult a közszolgáltatás díjmentes igénybevételére.
Az állat tulajdonosa az állati hullát, hullarészt illetve melléktermékét annak elszállításáig köteles zárva tartani, valamint saját költségén a jogszabályok betartásával ártalmatlanítani vagy elszállítani a követelményeknek megfelelően.
Vállalkozók és közületek számára a legközelebbi igénybe vehető átvevőhely:
ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. Solti Gyára; 6320 Solt, Pólyafoki zsilip Pf. 12.
Tel: 78/586-600



Az E-pontokhoz hasonló információs szolgáltatás várja a munkaügyi kirendeltségeken az álláskeresőket: az M-pont.

Mindkettőnek az a lényege, hogy internetes böngészési lehetőséget biztosít az érdeklődők számára. Az M-pont azonban az álláskeresőknek nyújt lehetőséget az önálló tájékozódásra.

A paksi kirendeltségen négy gép áll majd a keresők rendelkezésére, ahol az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapját (www.afsz.hu) figyelemmel kísérhetik.

A tervek szerint a közeljövőben létesítenek majd önéletrajzi adatbankot, hírleveleket küldenek az érdeklődők számára, de természetesen a központ dolgozói személyesen is segítséget nyújtanak az ügyek intézésében.



Hibabejelentési lehetőségek

Víz (ivóvíz, csapadékvíz, szennyvíz, tisztítóvíz)

Paksi Vízmű Kft PAKSI VÍZMŰ KFT

P a k s

  • telefon 06/75/511-000
  • telefon 06/20/2434-553 (Péri Zsolt) minden hó 01-től 8-ig
  • telefon 06/20/9163-633 (Meczker Imre) minden hó 09-től 15-ig
  • telefon 06/20/9163-633 (Haaz János) minden hó 16-tól 23-ig
  • telefon 06/20/9163-633 (Meczker Ádám) minden hó 24-től 31-ig

WOMA (csatorna dugulás)

  • telefon 06/20/9219-389 (Peszter József) minden hó 01-től 10-ig
  • telefon 06/20/9219-389 (Galambos János) minden hó 11-től 20-ig
  • telefon 06/20/9219-389 (Hum László) minden hó 21-től 31-ig


D u n a k ö m l ő d

  • telefon 06/20/9406-415 (Kiss Imre) minden hó 01-től 15-ig
  • telefon 06/20/3166-146 (Sallai Ferenc) minden hó 16-tól 31-ig

Paksi szennyvíztisztító telep minden hó 01-től 31-ig

  • telefon 06/75/510-204
  • telefon 06/20/9406-379

Villamos áram és közvilágítás

E-ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt DÉDÁSZ ZRT

  • telefon 06/80/20-50-20

Gáz

E-ON Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt DDGÁZ ZRT

  • telefon 06/80/42-42-42

Síkosságmentesítés, szemétszállítás

DC Dunakom Kereskedelmi és Szolgáltató Kft DC DUNAKOM KFT

  • telefon 06/75/510-595
  • telefon 06/30/746-0646 (Saáry Miklósné)
  • telefon 06/30/249-7915 (Puskás János)

Kábeltelevízió

Tarr Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft TARR KFT

  • telefon 06/40/416-000
  • telefon 1223 (hibabejelentő)

Telefon

Magyar Telekom Kft T-COM KFT

  • telefon 06/80/555-194
  • telefon 194 (hibabejelentő)
  • telefon 1412 (ügyfélszolgálat)

 

Hírlevél
Amennyiben szeretne hírlevélben értesülni, küldje el nekünk e-mail címét!
Adatvédelem