2010. július 1.
Együttműködés a vizilabdaválogatottal
A PAKSI FC NB I-es labdarúgó csapata június 17-én kezdte meg a felkészülést az ötödik élvonalbeli szezonjára. Igaz, hogy akkor még csak a keret felének kellett megjelennie - a többiek, akik az NB III-ban is szerepeltek, Kis Károly vezetőedzőtől még kaptak néhány nap szabadságot -, de a következő hétfőn már mindenki elkezdte a munkát.
Ekkor érkezett a klubhoz Csehi Tamás, Palásthy Norbert és Sifter Tamás, majd néhány nappal később csatlakozott Montvai Tibor is.
Múlt szombaton az alapozás első mérkőzésére is sor került, ami a paksi pálya felújítása miatt, Madocsán került lejátszásra. Ezen a meccsen a keret játékosai egymás ellen játszottak kétszer 40 percet, ami alatt 5 gól esett. Örvendetes, hogy a csatár posztra igazolt Montvai és Palásthy is betalált, de Vayer Gábor is eredményes volt, kétszer is, és az első találatot Nagy István szerezte.
A fiúk, egy napos pihenő után hétfőn reggel találkoztak ismét Pakson, de nem sokáig tartózkodtak a városban, hiszen 8 órakor buszra szálltak, és elutaztak a felkészülés első edzőtáborozásának helyszínére, Tiszaújvárosba. A déli órákban rendben megérkeztek, és elfoglalták a szállásukat. Az első ottani edzésre délután 4 órakor kerül sor.
Kis Károly a következő kerettel utazott el: B. Tóth Balázs, Bartha László, Báló Tamás, Bohner Roland, Böde Dániel, Csehi Tamás, Csernyánszki Norbert, Éger László, Fiola Attila, Gévay Zsolt, ifj. Haraszti Zsolt, Heffler Tibor, Kiss Tamás, Kovács Attila, Lisztes Krisztián, Mészáros István, Montvai Tibor, Nagy István, Palásthy Norbert, Papp Roland, Pokorni Péter, Sifter Tamás, Sipeki István, Szabó János, Tamási Gábor, Vayer Gábor, Vári Barnabás
Fortuna Rádió
Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
Vietnami-Magyar Barátság emlékmű
Innovációs Nagydíj az erőműnek
Több áram a paksi atomerőműből
Héliosz-díjat kapott Bagdy László
A paksi atomerőmű bővítéséről
2000 MW-on az atomerőmű
Új üzemanyag kazetta
Engedély kapott a kettes blokk
Támogatás a vizilabdásoknak
Nagykövetek az atomerőműben
Üzemi baleset az atomerőműben
Dr. Kemény Dénes Pakson
























