2010. július 20.
Daróczy virtus-úszás
Már kilencedik alkalommal rendezték meg Paks és Kalocsa között a Daróczy-vírtusúszást július 17-én szombaton.
Az időjárás és a vízhőmérséklet (25 fok) az úszók számára ideális volt. A tikkasztó nyári hétvégén több mint 150-en teljesítették a 15 km-es távot.
Többen mind a kilenc alkalommal vízbe vetették magukat és már nem újdonság, hogy az ország minden részéből, sőt külföldről is érkeztek résztvevők.
Általában 2-2,5 órás úszás után érkeznek a modern "virtuskodók" célba. Fáradtan, de teljesítményükre joggal büszkén hiszen a Duna ezen a szakaszon 550-650 méter széles, a folyó sebessége 4-5 km/h, a víz várható hőfoka 20-24 C.
Fotó: Molnár Gyula
Az úszás története:
A 19. században a Paksy-Daróczy család Paks talán legbefolyásosabb famíliája volt. Hozzájuk kapcsolódik egy érdekes esemény az 1800-as évek második felében. Uszódon csárdát építettek. A Daróczy bárók barátaikkal úgy döntöttek, meglátogatják a csárdát, mégpedig nem mindennapi módon. Pakstól leúsztak a Dunán, egészen a csárdáig. Ez a távolság mitegy 7 km lehetett.
Az eseményre 1886. augusztus 16-án került sor.
2002-ben lelkes szervezők úgy gondolták meg kellene ismételni ezt a 19. századi eseményt. Átúszni a Dunát, de nem Uszódig (hiszen már csárda sincs ott) hanem Kalocsáig. Nevet is kapott az esemény "Daróczy virtus-úszás". Talán az eltelt időt és a sport fejlődését, esetleg a virtus növekedését is mutatja, hogy a távolság az egykori 7-hez képest 15 km.


