2010. július 27.
Embernél is nagyobb
Ha harcsára megy valaki, akkor gyakran alkalmazza a stupeket. Ez a kis eszköz megakadályozza, hogy a csaliként használt hal lemerüljön. A felszínen, illetve annak közelében körbe úszkálva nagy zajt csap és ezzel felkelti a közelben portyázó harcsa figyelmét.
Ilyen módszert választott Kreiser János a biritói Pusztabir Kft. ügyvezetője is, amikor június 30-án éjszaka horgászni indult a Füzes-tavakra (Paksi Atomerőmű Horgászegyesület). A 4-es számú tavat választotta. Nem véletlenül, hiszen már volt itt néhány jó fogása. Májusban például egy 50-kg-os harcsa akadt a horgára. Most 4 és fél méteres botjára és 56-os fonott zsinórjára mintegy 20 cm-es keszeget akasztott csalinak.
Még aznap, nem sokkal éjfél előtt, meg is érkezett a harcsa. Sőt! Akkora harcsa, hogy a fárasztás 20 percet vett igénybe és partra emelni csak egy horgásztárs (Pető József) segítségével sikerült.
A kifogott ragadozó 212 cm hosszúra nőtt és 85 kilogrammra hízott meg. Ez a harcsa az itt fogottak közül a legnagyobbak közé tartozik.
A fotókat Kreiser Jánostól kaptuk.






