Hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai, lakásszövetkezetek és társasházak tulajdonostársai közösségei, illetve iparosított technológiával épült lakások tulajdonosai energia-megtakarítást eredményező beruházásainak támogatására.
| Kiírás | Leadási határidő | Elbírálás |
|---|---|---|
| 2008. április 18. | 2008. május 18. | 2008. augusztus 31. |
Pályázat leállítás
Paks Város Önkormányzata 2008 áprilisában a módosított 9/2007. (IV. 20.)
számú helyi rendeletben foglaltak szerint nyilvános pályázatot hirdetett a
hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai, lakásszövetkezetek és
társasházak tulajdonostársai közösségei, illetve iparosított technológiával
épült lakások tulajdonosai energia-megtakarítást eredményező beruházásainak
támogatása céljából.
A benyújtott pályázatok nagy száma miatt a támogatási keret felhasználásra
került, így a kiíró a módosított 9/2007. (IV. 20.) számú helyi rendelet 4. §
5. bekezdése alapján a pályázatok befogadását 2008. május 18. dátummal
leállítja, az ezt követően postára adott pályázatokat nem fogadja be.
Pályázati felhívás
Paks Város Önkormányzata (a továbbiakban: kiíró) a módosított 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendeletben foglaltak alapján nyilvános pályázatot hirdet hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai, lakásszövetkezetek és társasházak tulajdonostársai közösségei, illetve iparosított technológiával épült lakások tulajdonosai energia-megtakarítást eredményező beruházásainak támogatása céljából.
1. Előzmények
A Gazdasági- és Közlekedési Minisztérium 2008. március 19-én tette közzé a lakossági energia-megtakarításra vonatkozó pályázati kiírást, melynek dokumentumai letölthetők a http://gkm.gov.hués a http://www.energiakozpont.huhonlapokról. Paks Város Önkormányzata ezen pályázathoz kapcsolódva az alábbi feltételekkel hirdeti meg az energia-megtakarítást eredményező pályázatát.
2. A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be, illetve támogatás adható:
a) hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
- természetes személyek (a továbbiakban: tulajdonos),
- lakásszövetkezetek, társasházak, továbbá a társasházzá nem alakult több lakásos lakóépületek tulajdonosai (a továbbiakban együttesen: lakóközösség),
b) iparosított technológiával épült ingatlanok esetében: - természetes személyek (a továbbiakban: tulajdonos)
részére, amennyiben a pályázat tárgyát képező lakást a tulajdonos vagy Ptk. szerinti közeli hozzátartozója lakás céljára használja.
3. A pályázatból kizártak köre
Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem adható támogatás azon pályázó részére, aki/amely:
- lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;
- a beruházás elvégzéséhez (ha szükséges) jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
- annak a személynek vagy szervezetnek a részére, aki a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a pályázat benyújtásának időpontjában nem per- és igénymentes;
- a pályázat kiírásában, értékelésében és elbírálásában részt vesz;
- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben meghatározottakat kimeríti;
- a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik;
- a pályázathoz mellékelendő telekkönyvi kivonatban tulajdonosként nem szerepel;
- magyar adóazonosító jellel és/vagy adószámmal nem rendelkezik (azon lakóközösségek, amelyek nem rendelkeznek önálló adószámmal, ha a pályázatban szereplő lakások tulajdonosai közül akár egy is nem rendelkezik adóazonosító jellel és/vagy adószámmal);
- ellene az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá aki, vagy amely a pályázat benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve a vis maior esetét;
- lakóközösség esetén további kizáró feltétel, ha csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás alatt áll; illetve a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül az államigazgatási szerv határozata alapján, vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság által a munkavállalók bejelentés nélküli, vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerősen bírság megfizetésére kötelezett.
4. Támogatható tevékenységek, célok
a.) 1994 előtt, hagyományos technológiával épült lakóépületek:
- utólagos hőszigetelése,
- nyílászáróinak utólagos hőszigetelése, vagy cseréje,
- fűtés és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítése.
b.) 1994 előtt, iparosított technológiával épült lakóépületek egyes lakásai:
- nyílászáróinak utólagos hőszigetelése, vagy cseréje,
- fűtés és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítése, amennyiben a lakás egyedi fűtéssel és/vagy egyedi használati melegvíz ellátással rendelkezik.
[A fűtéskorszerűsítés nem szolgálhatja megújuló energiaforrás (pl. tüzifa, faapríték, pellet, mezőgazdasági eredetű hulladék és az ezekből készült biobrikett) kiváltását nem megújuló energiahordozóval.]
5. Nem támogatható tevékenységek, célok
- ha a tervezett munka nem felel meg a környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásoknak,
- ha a tervezett munka nem eredményez energiahordozó-megtakarítást,
- ha a pályázat nem lakóépület – ideértve a nyaralót vagy a hétvégi házat is – energetikai korszerűsítésére irányul,
- a tulajdoni lapon művelési ágként csak beépítetlen terület, kert, szántó, szőlő, gyümölcsös, erdő, gazdasági épület stb., (nem lakás, lakóház, lakóépület, tanya) minősítés szerepel.
6. A rendelkezésre álló pályázati keret
A támogatási keret forrása Paks Város 2008. évi költségvetésében a Képviselő-testület által e célra elkülönített összeg: 15.021.000 Ft.
7. Az elnyerhető támogatás mértéke
Az önkormányzati támogatás a támogatás szempontjából elismerhető munkák beruházási költségének legfeljebb 1/3 – a, amely nem haladhatja meg (a támogatható tevékenységek közt felsorolt célok közül) egy korszerűsítési cél esetén a lakásonkénti 400.000,- Ft-ot, (a támogatható tevékenységek közt felsorolt célok közül) több korszerűsítési cél esetén a lakásonkénti 500.000,- Ft-ot.
Az Államháztartás alrendszereiből származó támogatás (pl. állami és önkormányzati támogatások) intenzitása nem haladhatja meg az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004.(IV.19.) Kormány rendelet 30.§. (1) bekezdés a) pontjában részletezett támogatás mértékét.
8. A pályázat benyújtásának feltételei, dokumentumai
8.1. A pályázat benyújtásának feltételei
A támogatásra irányuló pályázatot a Tulajdonos, a Lakóközösség jogszabályban (Lakásszövetkezeti és társasházi törvény) meghatározott felhatalmazása alapján a lakásszövetkezet képviselője, illetve a társasház közös képviselője (továbbiakban: pályázó) nyújthatja be.
A pályázatot 2 példányban postai úton kell benyújtani, Paks Város Önkormányzata (7030 Paks, Dózsa György út 55-61.) címére. A pályázat benyújtásáért díjat nem kell fizetni.
8.2. A pályázat dokumentumai
Arra tekintettel, hogy az állam 2008-ban a támogatható célokkal megegyező tárgyban írt ki pályázatot, jelen pályázat során dokumentáció alatt az állami pályázati kiírásnak a pályázat tárgyára (pl. nyílászáró-csere, utólagos hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés) vonatkozó dokumentációját kell érteni.
- pályázati címlap, amin szerepel a pályázattal érintett lakás (társasház vagy többlakásos lakóépület esetén a lakóépület) pontos címe, helyrajzi száma, továbbá „Eredeti” vagy Másolat” szöveg megjelölés,
- ha az állami pályázaton
- a pályázó indul(t), az ott beadandó (beadott) pályázati dokumentációról készült és azzal mindenben megegyező 2 egyszerű másolati dokumentáció,
- a pályázó nem indul(t), az állami pályázati kiíráshoz készült 1 eredeti és 1 az eredetiről készült, azzal mindenben megegyező egyszerű másolati pályázati dokumentáció,
- amennyiben az állam által kiírt pályázaton hiánypótlásra került sor, a hiánypótlás 2 egyszerű másolati példánya,
- az állami pályázat befogadásáról szóló befogadói nyilatkozat, vagy ha a pályázat eredménye már ismert, a döntésről szóló értesítés egyszerű másolatának 2 példánya,
- a módosított 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet 1. számú mellékletét képező nyilatkozat 1 eredeti és 1 egyszerű másolati példánya,
- a módosított 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet 2. számú mellékletét képező nyilatkozat 1 eredeti és 1 egyszerű másolati példánya,
- a módosított 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet 4. számú mellékletét képező nyilatkozat 1 eredeti és 1 egyszerű másolati példánya.
9. A pályázatok elbírálásának részszempontjai és módszere
9.1. A pályázatok elbírálásának részszempontjai
- az államhoz benyújtott sikeres pályázat (ideértve a forráshiány miatt elutasított pályázatot is) [igen/nem],
- fogyasztói energia-megtakarítás évente [kWh/év],
- fajlagos energiahatékonysági mutató [Ft/kWh/év],
- fajlagos környezetterhelési mutató [Ft/kgCO2/év],
- 1000,- Ft támogatásra jutó nemzeti szintű éves energia-megtakarítás [kWh/év],
- több támogatási cél pályázó általi vállalása (1, 2 vagy 3 db).
9.2 A pályázatok elbírálásának módszere
A 9.1 pontban meghatározott bírálati részszempontok közül az
- a), f) részszempontra 0-5
- b), c), d), e) részszempontokra 0-10
pont adható.
A b), c), d), e) részszempontoknál az adott részszempont szerinti legjobb pályázat kapja a maximálisan adható 10 pontot, míg a többi pályázat ehhez képest arányosan kevesebb pontot kap. [Az b), e) részszempontoknál a legnagyobb; míg a c), d) részszempontoknál a legkisebb értékű pályázati elem a legjobb.]
Az a) részszempontnál a következők szerint kerül kiszámításra a pontszám: ha sikeres pályázatot nyújtott be a pályázó az államhoz 5, ha nem nyújtott be pályázatot vagy sikertelenül pályázott, akkor 0 pontot kap. Az f) részszempontnál a következők szerint kerül kiszámításra a pontszám: 1 támogatási cél vállalása esetén 0, 2 támogatási cél vállalása esetén 3, 3 támogatási cél vállalása esetén 5 pontot kap a pályázó.
A pályázat pontszáma az adott részszempontoknál meghatározott pontszámok összege. Azonos pontszám esetén előnyt élvez az a pályázó/pályázat, amelyik az épületet teljes egészében (a helyi rendelet szerinti pályázati célok teljes körű megvalósítása) felújítja, vagy több pályázati célt valósít meg.
10. Benyújtási határidő
A pályázatok benyújtására 2008. április 23-tól folyamatosan (a benyújtás időpontja a postára adás napja), de legkésőbb 2008. november 30-án van lehetőség. A benyújtott pályázatok száma és az igényelt összes támogatási összeg alapján a pályázatok befogadását a kiíró évközben leállíthatja.
11. Hiánypótlás lehetősége
A beérkezett pályázatokat a kiíró átvizsgálja és ha azzal kapcsolatosan hiányosságot tapasztal, a pályázót a pályázat önkormányzathoz történő beérkeztét követő 8 napon belül, határidő megjelölésével, hiánypótlás benyújtására szólítja fel.
A hiánypótlási felszólításban megjelölt határidő jogvesztő, annak elmulasztása, vagy nem teljeskörű hiánypótlás estén a kiíró a pályázatot nem fogadja be, azt további vizsgálat nélkül a pályázónak visszaküldi.
12. Elbírálási határidő
A kiíró a határidőben feladott és hiánytalan pályázatokat befogadja, melyről a pályázati anyagában szereplő értesítési címen értesítési a pályázót. A befogadás nem jelenti a támogatás megítélését.
A pályázatok elbírálása első alkalommal 2008. augusztus 31-ig, ha a kiíró időközben nem állította le a pályázatok befogadását, második alkalommal 2008. december 20-ig történik.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket személyesen Paks Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Műszaki Osztályán Dóczi Miklósnál /Paks, Dózsa György u. 55-61., II. emelet 234-es iroda/ hétfőn, kedden, szerdán 8,00 - 15,30 és pénteken 8,00 - 13,00 óra között, vagy telefonon a 75/500-580-es számon lehet feltenni.
Paks, 2008. április 18.
Hajdú János
polgármester
Letölthető dokumentumok
Energia-takarékossági pályázat - Pályázati felhívás
Adobe PDF file, kB
2008. április 21.
Energia-takarékossági pályázat - Nyilatkozat
Adobe PDF file, kB
2008. április 21.
Energia-takarékossági pályázat - Nyilatkozat2
Adobe PDF file, kB
2008. május 9.
Energia-takarékossági pályázat -Közzétételi kérelem
Adobe PDF file, kB
2008. május 9.
Energia-takarékossági pályázat -Kiegészítő tájékoztatás
Adobe PDF file, kB
2008. május 14.

